Helló, oltási igazolvány! - Így szervezz születésnapi bulit a nyáron

2021-06-03
Most, hogy lazítottak a járványügyi szabályozásokon, végre nem muszáj egyik lakásból a másikba szaladnod, ha együtt akarsz lenni a haverokkal. Ahhoz viszont, hogy hatalmas bulit csaphass, érdemes egy darabig zártkörű helyszín mellett dönteni. Elmondjuk, miért!

Néha olyan érzésünk támad, mintha lenne egy oltási igazolvány előtti és utáni életünk. Szerencsére lassan már mind az utóbbit tapossuk, aminek köszönhetően végre felszabadultan járhatunk-kelhetünk a városban, és rettegés nélkül ölelhetjük keblünkre rég látott barátainkat. 

A karantén miatt elmaradt születésnapok pótlására vagy az épp esedékes alkalmak megünneplésére van egy jó ötletünk: a zártkörű születésnapi buli, ami mellett jóval több érv szól, mint azt elsőre gondolnád.

1. Covid-biztos

Jó idő van és újranyitottak a placcok, így hát őrültség lenne otthon maradni, ahova amúgy is épp elég ideig voltál bezárva. A legnagyobb bulihelyszíneken és bárokban azonban ki tudja, hányan verődnek össze, így hát egyelőre még kockázatos lehet elvegyülni a tömegben. Foglalj privát rendezvényhelyszínt, ahol csak azokkal kell együtt töltened az éjszakát, akikben egyébként is megbízol!


2. Senkit nem fogsz szem elől téveszteni

Mind ismerjük azt az érzést, amikor nem jut elég energiánk a szórakozásra, mivel egész este barátaink igényeinek kielégítésén fáradozunk. Ha bele is vetnéd magad az éjszakába, nehezen fogsz tudni úgy asztalt foglalni, hogy mind elférjetek, és szemmel is tarthasd a szétszóródó társaságot. Egy zártkörű helyszín összerázza és egyben tartja a csapatot, így neked csak arra kell koncentrálnod, ami a dolgod: a lazításra.


3. Meglepetééés

Ha meglepetésbulit szervezel az ünnepeltnek, akkor nincs is jobb ötlet a terembérlésnél. Mielőtt odaérnétek, legfeljebb csak annyi fog leesni a születésnaposnak, hogy egy egészen különleges helyszínre viszed, ahol aztán a baráti társaság köszönti őt. Egy elegáns helyszínnel megadhatod az ünneplést módját, ráadásul senki nem fog zavarni titeket, miközben felköszöntitek a barátotok.


4. Programok, amikkel senkit nem zavartok

Bűvészmutatvány, karaoke vagy egy titkos sztárvendég? Készüljetek akármilyen őrült ötlettel is, hogy levegyétek az ünnepeltet a lábáról, egy zártkörű helyszín háborítatlan nyugalmat biztosít számotokra. A dugi szülinapi torta meggyújtásába is könnyedén beavathatjátok az ott dolgozókat, de akár még pizzát is rendelhettek, ha megéheztek. Bizonyos helyszíneken ráadásul extrákat is kérhettek, így például azt, hogy a bartenderek a gin tonic készítés rejtelmeibe avassák be az egybegyűlteket.


5. Pénztárcakímélő megoldás

Asztalt foglalni egy bárban semmiből nem tart, ám az egész éjszakán át tartó fogyasztás már jócskán megerőltetheti a pénztárcátokat. Ha zártkörű helyszínt béreltek, akkor sokszor már a fix fogyasztás is benne van az árban, és minden költség megoszlik a résztvevők között.


Meggyőztünk? Akkor csekkold a Secret Library-t, ahol nemhogy senki nem fog titeket zavarni az ünneplésben, hanem még ginkóstolóval is meglephetitek a szülinapost!